A szerzők a hyperlipoproteinaemiák kezelésének lehetőségeit foglalják össze. Bemutatják, hogy az elmúlt időszakban ezen a téren milyen jelentős előrelépések történtek, a hagyományos koleszterincsökkentő sztatin-és ezetimibterápia mellett egyéb új koleszterincsökkentők jelentek meg. A hypertriglyceridaemiák kezelésének új alternatívái az apolipoprotein C3-gátló volanesorsen és az angiopoietin-like 3-gátló evinacumab készítmények. Bár egy részük jelenleg nem érhető el hazánkban, mégis fontosnak tartjuk, hogy a szakmai közönség ezekről is megfelelő ismeretekkel rendelkezzen.
Az ómega-3 zsírsavak közül az eikozapentaénsav (EPA) és a dokozahexaénsav (DHA) jelentős mennyiségben találhatók a halakban, tenger gyümölcseiben és táplálékkiegészítő termékekben. Kardioprotektív hatásuk hátterében az ismert kardiovaszkuláris kockázati tényezők – mint a vérzsírok, vérnyomás, szívfrekvencia és annak variabilitása, trombocitaaggregáció, endothel-funkció és a gyulladásos folyamatok – kedvező befolyásolása áll. A primer és szekunder kardiovaszkuláris védelemben kifejtett hatásaikról több vizsgálat és metaanalízis eredményét ismerhettük meg az elmúlt években.
Metasztázist képző rosszindulatú daganatokban gyakran figyelhető meg cachexia, mely az érintett betegek súlyos állapotromlása következtében gyakran halálos kimenetellel társul. Kezelése mindeddig sikertelennek mondható, melynek elsődleges oka, hogy a mai napig nem ismertek azok a molekuláris folyamatok, melyek kialakulásában szerepet játszanak. A pontos mechanizmus feltárására számos kísérleti modellt hoztak létre, amelyek célja a cachexiát okozó faktorok célzott molekuláris gátlása és kialakulásának megelőzése. Az eddigi, biztató eredmények ellenére a daganatos cachexia eredményes klinikai terápiája még várat magára; ehhez nagy esetszámot felölelő klinikai tanulmányok szükségeltetnek.
Ma már széleskörűen ismert, hogy a D-vitamin korábban számon tartott feladatainál jóval szélesebb hatásspektrummal rendelkezik. Diabetesben a megfelelő D-vitamin-ellátottság kiemelt jelentőségű. A közlemény áttekinti a D-vitamin metabolizmusát, fő hatásait és részletesen foglalkozik az inzulinszekréciót és az inzulinhatást érintő mechanizmusokkal. Kiemeli a vitaminnak a diabeteses neuropathia kialakulásában és kezelésében, valamint a coronaria-betegségben betöltött szerepét. Hangsúlyozza a cukorbetegek D-vitamin-ellátottságának rendszeres ellenőrzését és nem kielégítő vagy elégtelen volta esetén a pótlás indokoltságát.
Az atherosclerosis kialakulásában a magas LDL-koleszterin- (LDL-C-) szintnek kulcsszerepe van, az összefüggést számtalan randomizált klinikai, prospektív kohorsz és mendeli randomizációs vizsgálat, valamint metaanalízis igazolta. Az ateroszklerotikus érbetegség kockázata függ az LDL-C-szinttől és fennállásának időtartamától. A familiáris hypercholesterinaemiát (FH) egyrészt magas, sőt igen magas LDL-C, másrészt hosszú ideig való kitettség jellemzi. Az FH-s betegek megtalálása, kiszűrése az utóbbi években előtérbe került, főleg azért, mert a korábban kezdett sztatin- és ezetimibkezelés mellett az új gyógyszerek, elsősorban a PCSK9-gátlók, hatékonyabb LDL-C-csökkentést tesznek lehetővé.
A hypertriglyceridaemia az európai felnőtt populáció mintegy harmadát érinti. A trigliceridszint változása hatással van az egyéb lipoproteinszintek alakulására, így módosul az LDL összetétele, nő a kicsi, denz, oxidációra hajlamos LDL-részecskék száma, csökken a védő hatású HDL szérumkoncentrációja. Ez a hatás felveti a trigliceridek jelentőségét a kardiovaszkuláris betegségek kialakulásában és progressziójában. Korábbi nagy, prospektív, randomizált, kettős vak tanulmányok nem igazolták azt, hogy a trigliceridek szintjének csökkentése javítaná a primer klinikai végpontot, de a magas trigliceridszint egyéb kardiovaszkuláris rizikófaktorokra gyakorolt hatása felveti annak lehetőségét, hogy az 1,7 mmol/l fölötti trigliceridértékű egyének az életmód-terápia sikertelensége esetén gyógyszeres kezelésben részesüljenek.
A fázis III ELIPSE HoFH vizsgálat eredményei szerint az evinacumab átlagosan 49%-kal csökkentette az LDL-koleszterinszintet familiáris (örökletes) hiperkoleszterinémiában szenvedő betegeknél.
A Nemzeti Egészségügyi Program 2018–2030 szakpolitikai stratégiai tervezet a lakosság betegségterhének mérséklése érdekében a prevenciós törekvések első helyén a szív- és érrendszeri betegségeknek, a harmadik helyén pedig az anyagcsere-betegségeknek a megelőzését szerepelteti. Az e betegségek kialakulásában szerepet játszó rizikótényezők és -állapotok már gyermek- és serdülőkorban észlelhetők, gyorsítják a metabolikus eltérések kialakulását és az atherogenesist, e hatások kivédése vagy csökkentése a felnőttkori betegségek prevencióját szolgálja.
Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.
Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.
Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.
Számtalanszor előkerült már a krónikus melléküreggyulladás kezelésének kérdése, és mindig az volt a végső konklúzió, hogy krónikus betegség esetén antibiotikumnak csak felülfertőződés esetén, alkalmilag van jelentősége.